“Kiss-Máté Etelka a mindannyiunk számára ismerős, a nagyon sokunk számára szép látványokat festi meg. Ha festőállványával kiállna a tájrészletek elé, ha csendéletei, virágai csupán utánoznák a látványt, azt mondtam volna, hogy “megörökíti” a szépséget. Ez sem volna kevés. De Ő, ha elébe áll a látványoknak, -ahogy mondani szoktuk, – akkor is “fejből” fest.Alakít rajta. Úgy festi, olyanná formálja, ahogy szereti. Olyanná alakítja, hogy lelki örömöt találjon benne. A megjelenítés így lesz kifejezés is egyben. Igaz, így az ő lelki világa szól ki a képeiből. De igaz az is, hogy sokan ámulunk, bámulunk a képeit szemlélve, mert látunk, érzünk mi is így, fakadnak ilyen források a mi lelkünkből is. Azt érezzük gyakran ilyenkor, hogy ezt mi is így festettük volna, hogy helyettünk festette. Ezért van az, hogy ha festés közben is nem is gondol ránk, nem csak magának, nekünk is festette ezeket a szép képeket. Ezeket a szép “lelki” képeket.”